Dior és Hruscsov találkozása
A II. világháború teljesen átrendezte Európa politikai térképét. A vasfüggöny és a berlini fal egy időre elválasztotta egymástól Európa keleti és nyugati részét.
Ezért volt meglepő, hogy 1959-ben a Dior-ház (ekkor már Yves Saint Laurent irányítása alatt állt, hiszen a névadó Christian Dior 1957-ben meghalt) Moszkvában rendezett divatbemutatót. Az okokat nehéz egyértelműen meghatározni, csupán feltételezésekkel élhetünk. Így a moszkvai pártvezetés részéről azt feltételezhetjük, egyrészt bizonyítani kívánta, hogy nem zárkózik el a nyugati világtól és annak divatjától, másrészt tudatosítani akarta a polgáraiban, hogy valóban szép a francia divat, de a moszkvai polgároknak nem való, ne „ácsingózzanak” utána.
A Dior-ház célja ennél lényegesen egyszerűbben kikövetkeztethető, a francia modellek a Vörös téren és a moszkvai piacon hatalmas feltűnést keltettek, és számos újságcikk született róluk.
A divatbemutatóra a Kultúra házában került sor, melyet a divatház tiszteletére francia színekbe öltöztettek. Az esemény öt teljes napig tartott (ez abban az időben nem volt meglepő), és azon a Szovjetunió Kommunista Pártjának legfelsőbb köreibe tartozók, valamint a szovjet elit tagjai vehettek részt, összesen tizenegyezer meghívottal.
Ugyanakkor, hogy ne csak a kiváltságosok láthassák a szebbnél szebb ruhákat, a hivatalos bemutató mellett a tizenkét modellből három sétára indult Moszkvában, hogy a helyiekkel találkozzanak. Howard Sochureknek, a LIFE magazin fotósának köszönhetően ezek a pillanatok is megörökítésre kerültek, ahogyan a Dior-ház modelljei ellátogatnak a Vörös térre, a helyi piacra és természetesen a GUM üzletközpontba is, mely leginkább a londoni Harrods áruház vagy a párizsi Lafayette moszkvai megfelelője.
A korabeli újságokból azonban tudjuk, hogy a Dior-ház bemutatója nem aratott osztatlan sikert Moszkvában. A Pravda naponta közölt írást arról, hogy a párizsi divattervező ruhái túlságosan nyitottak és rövidek, ezért egyáltalán nem mutatnak jól és előnyösen a moszkvai nők alkatán (ezzel azt próbálták kifejezni, hogy a párizsi modellek sudárak voltak, míg a moszkvai hölgyek tömzsik és alacsonyak – ami, lássuk be, nem feltétlenül volt igaz arra a rétegre, amelynek tagjai megengedhették volna maguknak a ruhák megvásárlását).
Az egyik szovjet magazin ezekben a napokban azt írta a szűk szoknyákról és magas sarkú cipőkről, hogy azok a burzsoá divatot képviselik, megnehezítik a járást a nők számára, és arra kényszerítik őket, hogy csak egy férfira támaszkodva tudjanak járni.
Djurdja Bartlett divattörténész ugyanakkor egy egyszerű, mégis az átlagostól eltérő magyarázattal szolgált arra vonatkozóan, hogy a moszkvai pártvezetés miért ellenezte a párizsi ruhákat. Meglátása szerint a párizsi divat az egyént, a nőt helyezte a középpontba, ami ellentmondott a tömegtermelés és a dolgozó nép, vagyis a szovjet ideológia értékeinek.
Mindenesetre az utókor örülhet annak, hogy volt, aki megörökítette ezeket a pillanatokat, mert azt gondolom, hogy mind divattörténeti, mind társadalomtörténeti szempontból kiváló anyagnak tekinthető, és korrajznak sem utolsó.
