2011. október 26.
A Kék Angyal
Marlene Dietrich pályája és divatra tett hatása

2011. október 12.
I. Erzsébet, a Szűz Királynő
Bővült a divatikonok listája

A görög kultúráról
(i. e. VIII-i. e. I. sz.)

Történelmi háttér
Vallás
Filozófia
Építészet
Szobrászat
Festészet
Irodalom
Zene
Tánc

Történelmi háttér

Az ókori görögség történelme művészeti szempontból négy szakaszra tagolható: a homéroszi, az archaikus, a klasszikus korra és a hellenizmusra.

A homéroszi kor az i. e. II. évezred végétől az i. e. VIII. század végéig tartott. A krétai-mükénéi őslakosságot kiszorították az achájok, a iónok és a dórok. A dórok főként Peloponnészoszt, a iónok Attikát, a szigeteket és Kis-Ázsia délnyugati partjait, az achajok a kzorinthoszi földszorost, Thesszáliát és Kis-Ázsia északnyugati partvidékét foglalták el. Fő foglalkozásuk a földművelés és állattenyésztés, de kifejlődött a kézműipar és a hajózás, valamint ezekkel együtt a kereskedelem. A homéroszi kor folyamán alakultak ki a görög kultúra alapjai, az istenekről szóló mondák rendszere, a mitológia és az istenek tisztelete. Föníciai hatásra fejlődött ki a görög írás, valamint pénz- és mértékrendszer.

Az archaikus korban (i. e. VII—VI. sz.) megerősödött a rabszolgatartó rend, megindult a gyarmatosítás, és a legtöbb városállamban az ún. zsarnokok ragadták magukhoz a hatalmat. Az arisztokrácia hatalma töretlenül csak Spártában maradt meg. Athénban az antik demokrácia, a szabadok rabszolgatartó demokráciája fejlődött ki.

A perzsa háborúk után következő időszakot a görög kultúra és művészet virágkorának, klasszikus kornak nevezzük (i. e. V-IV. sz.). A perzsák elleni harcokban létrejött déloszi szövetségben Athén vitte a vezető szerepet. Ennek segítségével a poliszok különválásának felszámolását, egy általa vezetett egységes görög állam megteremtését akarta elérni. E törekvéssel fordult szembe - Spárta vezetésével - a városállamok jelentős része. Az így kirobbant, csaknem 30 évig tartó peloponnészoszi háború (i. e. 431-404) az addig vezető városállamok erejét meggyengítette. Ezt használta ki Makedónia királya, Fülöp, és könnyűszerrel elfoglalta őket. Az újonnan szerzett királyságot fia, Nagy Sándor növelte még nagyobbra. Kiváló hadvezéri képességeivel, görög-makedón hadseregével meghódította Kis-Azsiát, Egyiptomot és a perzsa birodalmat.

Nagy Sándor halála (i. e. 323) után birodalma szétbomlott. Az utódállamokat hellenisztikus királyságoknak, ezt az időszakot pedig hellenisztikus kornak nevezzük (i. e. 323-146). Az i.e. II. században Róma meghódította a görög városokat, majd hatalmát kiterjesztette a hellenisztikus királyságokra is.

Vallás

Az istenek a természeti erőket és folyamatokat személyesítették meg. A görögök a maguk hasonlóságára képzelték el őket, de tökéletesebbeknek és halhatatlanoknak. Ezeknek a jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt felruházott lényeknek a kultuszhelyei már a homéroszi korban kialakultak. Ilyenek voltak Apollónak, a jóslás és a művészetek istenének delphoi (delfoi), Zeusz főistennek dodonai és olümpiai jós-, illetve kultuszhelyei.

Filozófia

A görög filozófia alaptémái
1. Az ősok, őselv (arché) és a világ őstörvényének (Iogosz) kutatása, valamint ehhez kapcsolódva az egység okának keresése. THALÉSZ a vízben, ANAXIMENÉSZ a levegő-
ben, PÜTHAGORASZ a számokban vélte megtalálni ezt az őselvet.
2. Az igazság (aletheia) fogalmával összekapcsolódó témák: a lét, az igaz ismeret.
3. Az emberi természettel és erkölcsi kérdésekkel való foglalkozás: a lélekkel, a jóval, az erénnyel, a boldogsággal.

DÉMOKRITOSZ (kb. i. e. 460-370) elődjének, Leukipposznak az atomelméletét fejleszti tovább. Eszerint minden oszthatatlan (atomosz) testecskékböl áll, amelyek az anyagukat tekintve teljesen azonosak, és egymástól csak alakjuk, helyzetük és elrendezésük szerint különböznek. Az ember értelmi tevékenységét is anyagi, atomisztikus folyamatként magyarázza.

HÉRAKLEITOSZ (i. e. 550-480). Hérakleitosznál a megszakítatlan keletkezés és elmúlás áll előtérben, amelynek minden dolog alávetett. „Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. " Mert: „ Minden folyik és semmi sem áll. " Ellentétes meghatározások állandó cserélődéseként képzeli el a világot. A változás a különbözőket egyesíti, s újból szétválasztja. Semmi sem képzelhető el az ellentéte nélkül. Az igazi bölcsesség csak akkor érhető el, ha a logosszal, a világésszel összhangban van. „Az ember tartózkodási helye az Isten. " (Éthosz antropo daimón.).

SZÓKRATÉSZ (kb. i. e. 470-399) filozófiájának középpontjában a jó és az erény vizsgálata állt. Az ember legfontosabb tulajdona az értelme, amellyel meggyőződhet arról, ami jó. A filozófus a „lélek bábájának tartotta magát, aki beszélgetéseivel, dialógusaival világra segíti a többiek szellemi vajúdásának szülöttét, az igazságot. Ennek követése teszi értelmessé az életet. A legmagasabb rendű erkölcsi elvet vallotta: „inkább elszenvedem a rosszat, mint elkövetem, inkább velem tegyenek rosszat, mint én tegyek rosszat más emberrel. "

PLATÓN (i. e. 427-347) az általa alapított akadémiában (ami közel ezer évig fennállt) tanított. Például abból, hogy a halat, madarat, bárányt stb. különböző alakjuk ellenére mind mint állatokat ismerjük, arra következtetett, hogy létezik az „állat" közös ősképe, ideája. Ez a minden állatban közös idea az, amely a legkülönbözőbb szervezetekből állatokat csinál. A jó ideája minden idea eredete. Minél nagyobb mértékben részesül (methexisz) valami vagy valaki belőle, annál szebb, jobb, igazabb, értékesebb. A test és a lélek élesen elkülönül egymástól, a lélek uralkodik a test felett. A halhatatlan lélek az élet előtti létben szemlélte az ideákat, azonban elfelejtette ezeket, mihelyt belépett a testbe. Minden megismerés, tanulás, visszaemlékezés ezekre az ideákra (anamnézis). Azt az Ösztönt, amely az embert újra és újra az igaz lét és a jó területére vezeti, Platón „erósz"-nak nevezi. A Lakomában úgy írja le az erószt, mint az ismeretek szépsége utáni törekvést. A szépség az érzéki és a szellemi világ között közvetítő szerepet tölt be. A lehető legjobb, ideális társadalomról alkotott nézeteit Az állam című művében fejti ki.

ARISZTOTELÉSZ (i. e. 384-324) az első nagy rendszerező filozófus, aki az emberi tapasztalat minden területének átfogására törekedett. Megteremtette az egész hagyományos logika alapját. A gondolkodás törvényeit nemcsak tartalmi, hanem formai szempontból is vizsgálta. Megalapozta a filozófiának a tapasztalat határán túli, az érzékeinkkel már fel nem fogható kérdésekkel és a dolgok végső okaival foglalkozó részét, a metafizikát. A Füszika című müve után sorolták ezt a munkáját, innen a meta-fúszika (metafizika = „a természet mögött") elnevezés. Etikájában (erkölcstanában) az elméletről a gyakorlati cselekvésre helyezi a hangsúlyt. A rossz szélsőségek (pl. gyávaság-vakmerőség) helyett szerinte a helyes középarány (bátorság) a követendő erény. A művészi tevékenységet az ember utánzó hajlamára, és a ráismerés fölötti örömére vezeti vissza. Az utánzáson nem a természet vagy az emberi élet mechanikus másolását, hanem a valóság általános érvényű ábrázolását érti. Arisztotelész Poétikájában fejtette ki a katarzis fogalmát. A görög kifejezés (katharzisz) „megtisztulást" jelent. Azt a kivédhetetlen hatást nevezte így, amit a tragédiák szemlélése nyomán fedezett fel. A nézők megszánták a súlyos konfliktusba került hőst, félelem ébredt bennük, mert hasonló helyzetbe kerülhetnek ők is. Végül a hőssel ellentétben, mivel még lehetőségük kínálkozott új életet kezdeni, a megértett erkölcsi tanulságra építve átgondolták, módosíthatták életfelfogásukat. Arisztotelész tehát a szenvedélyek erényes készségekké alakítását, a részvét és a félelem révén kialakult megtisztulást értette katarzison. Egyszerre van jelen benne a megrázkódtatás és az öröm, az erkölcsi felszólítás és a gyönyörűség.

A hellenizmus filozófiája
SZTOIKUSOK (i. e. Ill-i. sz. IV. sz.). Szerintük az ember forduljon befelé, a külső viszonyoktól való függetlenségre törekedjen és a természettel harmóniában éljen. A boldogság csak úgy érhető el, ha semmi/yen indulat nem zavarja a lélek nyugalmát (apátia). A világban érvényesülő és előre meghatározott sors (a latin fátum) elől nem lehet elmenekülni. Ez a felfogás erőteljesen jelen volt a római gondolkodók körében is.
Zénón (i. e. kb. 336-264), Seneca (i. e. 4-i. sz. 65), Epiktétosz (50-138), Marcus Aurelius (121-180)

EPIKUREIZMUS
Epikurosz (i. e. 342-271) etikájának az alapelve az öröm. Minden élőlény ennek az elérésére, tehát a fájdalom, a nyugtalanság elkerülésére törekszik. Az ataraxiához - a nyugtalanság nélküli helyes élethez - a testi fájdalommentesség mellett hozzátartozik a lelki nyugtalanságtól való mentesség is.

SZKEPTIKUSOK. A szkepszis szó szerint „körültekintést" jelent. Minden lehetséges módon szembeállították egymással a megjelenő és elgondolt dolgokat, „kételkedtek" az egyértelmű állításokban. Kiindulópontjuk, hogy tartózkodnak bárminemű' ítélettől, és akkor a lélek nyugalmát elérik.
Sextus Empiricus (i. sz. kb. 200-250), Pürrhon (i. e. 365-275).

ÚJPLATONIZMUS. Képviselői Platónra nyúlnak vissza és nézeteit összekapcsolják arisztotelészi és sztoikus tanításokkal.
Plotinosz (kb. 204-270), Proklosz (kb. 410-480).

Építészet

A görög építészet főbb művészi feladatait a vallás szabta meg. Annak szolgálatában álltak a templomok, a vallásos jellegű versenyjátékok építményei és a vallási ünnepek keretében lezajló színjátékok helyszínei, a színházak (theatrori). A lakóépületek kezdetben nem időtálló anyagokból, igénytelen kivitellel készültek. A művészi kiképzés igénye a klasszikus kortól kezdődően a gazdagok lakóépületeinél lépett fel. A hellenizmuskori nagyvárosokban a szegényebb rétegek már zsúfolt bérházakban laktak. Az uralkodói palota ebben az időszakban válik építészeti feladattá, elrendezése nem egységes és kevésbé ismert.
A középületek közül jelentősebbek a tanácsházak (buleutérion), a városi élet központja a piactér, az agora. A tornacsarnokok (gümnászion) a klasszikus korban jelennek meg, akárcsak a stadion (versenypálya) és a hippodrom (ló- és kocsiverseny számára készült építmény). Jellegzetesek az emléképítmények, amelyek vagy síremlékek, vagy jelentős eseményeket (háború, versenygyözelem) örökítenek meg. A sírokat feliratos kőtáblával, sztélével jelölték meg. A városépítészetet a klasszikus kortól szabályozták. A várostervezés szerint a hellenizmus időszakától derékszögű úthálózatokat építettek, középpontjukban az agora helyezkedett el. Helyenként csatornáztak is. A városokat védelmi célból falakkal vették körül.

Építőanyagok: terméskő (falak, oszlopok, lábazat); égetetlen agyag (falak); az archaikus kortól kezdve kő, tetőcserép, fa (támaszok, födémek).
Épületszerkezetek: támaszgerendás teherhordás, kőfalas, pilléres, oszlopos alátámasztó szerkezetek; kőgerendás áthidalás és síkfödém.
Templom: nem tömegek befogadására, hanem az istenszobor őrzésére (cella) szolgál. Antropomorfizmus figyelhető meg a templomoknál és az oszlopoknál is: lábazat - törzs -nyaktagozat - fejezet.                   

A templom részei: lépcsős aláépitmény, oszlopsor, párkány, timpanon
párkány: hevedergerenda (architráv), képszék (fríz), függőleges hornyok (triglifek), domborművek (metopék)
oszlopfajták:
dór: a férfitest arányai szerint készül; lábazata nincs, törzs: sudarasodik (entázis = hordószerű kidudorodás), vájatsorral tagolt (kannelúrá) nyaktagozat párnatag (echinusz), fej lemez (abakusz)
ión (jón): a női test arányai szerint épül fel; lábazata van, csigafejezet (kettős voluta)
korinthoszi: a fejezeten akantusz levéldísz és kunkorodó indamotívum
oszloptámaszként: férfialak (atlasz) nőalak (kariatida)

A görög szobrászatban a testi tökéletesség találkozik az erkölcsi értékkel, a szép a jóval (kalokagathia). A műalkotás náluk - az egyiptomiakkal ellentétben - nem varázseszköz, vagy a túlvilági élet biztosítéka, hanem az emberiesség kifejezője. Isteneiket a saját képükre, templomaikat a saját otthonaik formájára mintázták. Müveikre jellemző az antropomorfizmus (emberalakú, emberhez hasonló, emberre vagy emberi arányra utaló, emberközpontú ábrázolás, ill. felfogásmód).

A homéroszi kor primitív bálványai az idolok.

Archaikus kor
A szobrászat fő témája az archaikus kortól kezdve a ruhátlan vagy ruhában ábrázolt ember. Az archaikus szobrászatra a sematikus mintázás, a frontális beállítás, és az arc merev mosolya jellemző (archaikus mosoly).
tanagrák: finoman festett, égetett, kecses ógörög agyagszobrocskák
koré: leányszobor
kúrosz: mezítelen ifjúszobor

Klasszikus kor
E kor szobrászai az emberi test harmonikus arányait keresték. A szobormű a görög templom szerves alkotóeleme. Derű és mérséklet, arány és egyensúly jellemzi a klasszikus alkotásokat. Az ember a mértéke mindennek. A test szépsége erkölcsi értékkel párosul. A görögök fejlett testkultúrával rendelkeztek, kedvelték az atlétikát. Az olimpiai játékok győzteseinek testfelépítése szolgált mintául a férfialakok mintázásakor. Arányszabályok (kánonok) szerint alkottak. Alkalmazták a kontraposztot (ellentétes irányú mozdulatok egyensúlyi helyzete).
-Apolló-típus: az emberi mezítelenség tiszta, erkölcsös ábrázolása

Hellenizmus
A hellenizmus időszakában a klasszikus szobrászat mértékletességét, harmonikus arányaival lenyűgöző egyszerűségét a szenvedélyes mozgás, a személyes érzelmek fokozott ábrázolása, a drámaiság és a humor váltja fel.

Dombormű
A frízeken, metopékon, síremlékeken alkalmazzák. Stílusuk a klasszikus kor kiegyensúlyozottságától (amelyre jellemző az izokefália: a fejek egy magasságban helyezkednek el) a hellenizmus dinamizmusáig (mozgalmasság) terjed.

Festészet

A görög festészet fennmaradt alkotásai közül legfontosabbak a festett vázák. A görög falfestészetről csak a római kori másolatok maradtak meg. A vázaképek a görög mitológia és élet jellemző jeleneteit ábrázolják. A díszítés módja szerint több fajtájukat különböztetjük meg:
geometrikus stílusú (i. e. VIII. század), fekete alakos (i. e. VII. század) és vörös alakos (i. e. VI-V. század) vázák.

Irodalom

Homérosz eposzai, az Iliász és az Odüsszeia (i. e. VII. sz.). A líra nagy alakjai: Szapphó (i.e. VI. sz.) és Anakreón (i. e. VI. sz. második fele).
Dráma és színház: a legnevezetesebbek Aiszkhülosz (i. e. 525^156), Szophoklész (kb.i.e.496-406), Euripidész (i. e. 485 k.-406 k.) tragédiái, Arisztophanész (i. e. 450 k.-385 k.) vígjátékai. Az első jelentős, művészetről szóló írás Arisztotelész (i. e. 384-322) Poétikája.

Zene

A zene közügy, erkölcsi kérdés, a szépség legérzékletesebb formája, a nevelés legfőbb eszköze (múzikosz = műveit ember). Arisztoxenosz, Platón és Arisztotelész a hangszerekhez és hangsorokhoz egyaránt erkölcsi mozzanatokat fűzött. A hangnemekben (dór, fríg, líd, mixolid stb.) szerintük emberi tulajdonságok tükröződnek. A kithara - ez a héthúrú líratípus - az ókor legnemesebb pengetőhangszere. Vele szemben az auolosz - egyfajta keleti oboaforma (kettős síp) - a szenvedélyes Dionüszosz-kultusz kísérőhangszere. Jelentős még a színpadi zene, a kórusok, a kardal, a pásztorzene (pánfuvola).

Tánc

A görögök hite szerint a világot az ősszeretet (Erósz) hozta létre, és ennek kozmikus tükröződése a csillagrendszer harmonikus mozgása az égbolton és az élőlények örömtánca, a körtánc, a chorosz a földön. Krétáról terjedt át a körtánc és a tüzes, harci pyrrhiké, a fegyvertánc vagy pajzstánc, amit jellegzetes támadó és védekező harci mozdulatokkal és harci szerszámokkal jártak. A harcot kezdő bevonuló tánc az embaterion, valamint az ünnepi birkózótánc: a gymnopaideia. A dór méltóságot és mértékletességet jól érzékeltetik a lírai kartáncok, köztük a kariatidatánc, amit Artemisz tiszteletére Karia város lányai lejtettek, fejükön virágkosárral. Démétér tiszteletére a nők, fejükön gyümölccsel telt kosárral táncolták a kosártáncot, a kalathoszt. A Dionüszosz-kultusz keretében eksztatikus, mámoros szerelmi táncokat jártak. Ilyenek például a női fátyoltánc vagy a vad, féktelen, erotikus szatírtáncok és bacchanáliák, amelyeket Dionüszosz tiszteletére adtak elő titkos szatírjátékokon. A tragédia tánca az ünnepélyes, széles, úszó mozdulatokkal, belső átéléssel előadott emmeleia. A komédia a benne szereplő kómosz (táncos felvonulás) szóból kapta a nevét. Vaskosan tréfás, féktelen ugrálós a kordax. A táncosok az előadás folyamán gyakran használtak álarcot. A kifejezés így az egész test, főleg a kéz feladata lett. A domborműveken és a vázaképeken található ábrázolások tanúskodnak a görögök fejlett mozgáskultúrájáról.

Forrás:
Szabó Attila 1997. M űvészettörténet vázlatokban. Veritas. Győr.

divatszótár 09
divatikonok 10
olvasóterem 11
könyvtár 12
videótár 13
kvízoldal 14

linkek 15
vendégkönyv 16
kapcsolat 17
site info 18
hírlevél 19
kezdőlap 20