2011. október 26.
A Kék Angyal
Marlene Dietrich pályája és divatra tett hatása

2011. október 12.
I. Erzsébet, a Szűz Királynő
Bővült a divatikonok listája

Karoling, Ottó-és román kori művészet
(VIII-XIII. század közepe)

Karoling művészet
(VIII-IX. század)

Történelmi háttér

A népvándorlás során az egymást követő népek művészete keveredett a felbomló Nyugat-római Birodalom kultúrájával, s az ókereszténytől és a bizáncitól eltérő művészetet eredményezett. A keleti gótok rövid életű uralma után a frankok teremtettek új birodalmat a mai Franciaország, Spanyolország, Észak-Olaszország, Svájc és Németország nyugati területén. Miután Nagy Károly felvette a római császári címet (800), birodalmában a művelődés terén is a római szellemet újította fel. Ennek érdekében nagyszabású építési tevékenységet fejtett ki.
A népvándorláskori népek - főként a keleti gótok - művészete és a karoling művészet volt előkészítője a román művészetnek, s ezért ezeket preromán (= románt megelőző) néven tartjuk számon. A karoling kultúra korszaka, amelyet, mint az antik kultúra újjászületését, karoling reneszánsznak is neveznek, a IX. század közepéig virágzott.

Építészet

Ravennában, Nagy Theodorik keleti gót király székhelyén és Aachenben, amelyet Nagy Károly emelt fővárossá, sok érdekes és új kezdeményezéssel találkozunk. A keleti gótok nyers, robusztus ízlése jutott kifejezésre az óriási kövekből épített ravennai síremlékben. Az egykori faépítészet elemeit, valamint a kelta és a germán elemeket keverték az antik formákkal. A karoling reneszánsz térképzése és formanyelve a római, bizánci és ókeresztény, főként azonban a ravennai építészetre támaszkodott.
A templomok alaprajza: a bizáncias, központos elrendezésű mellett kereszthajóval bővített, hosszhajós bazilikák; a hosszhajó és kereszthajó találkozásánál kialakult négyezet adta a léptéket az egész alap megszerkesztéséhez; efölé épült a vaskos, ún. négyezeti torony.
Westwerk: a bazilika szentéllyel szemben lévő nyugati, bejárati oldalához csatlakozó, középtornyos építmény; oltárral ellátott fő helyisége alatt húzódik a templom belsejébe vezető előcsarnok.
Épületszerkezetek: a mellékterek felett a bizánci építésmódhoz hasonlóan karzatokat építettek; a templomokat sík fafödémmel, dongaboltozattal és sokszög fölé emelkedő kupolával fedték; a pillérek, oszlopok használata általános, figyelemre méltóan átalakultak, alig emlékeztetnek a görög-római példákra.

Szobrászat

Aachenben ércöntőműhely volt, a bronzöntés virágzott. A szobrászat területe a kisplasztika, és ezen belül az elefántcsont-faragás, amelyben újat alkottak. A karoling szobrászat közismert alkotása Nagy Károly - antik mintaképek alapján készített - kisméretű lovas szobra. A Nagy Károly nőtestvéréröl elnevezett, faragványokból álló, ún. Ada-csoporton a hellenisztikus hatás érvényesült. Az elefántcsont-szobrászat leggyakoribb termékei a kódexek pompás, gyakran ékkövekkel is díszített, domborműves kötéstáblái.

Festészet

A VIII. század elején Írországban Kells és Durrow kolostoraiban új kódexillusztrációs festészet született, amely elszakadt az antik hagyományoktól és az ókeresztény miniatúrafestéstöl. Szíriai hatások érezhetők ugyan benne, de a döntő szerep az ősi kelta díszítőművészetnek jutott, melynek darabjait bonyolult, fonatos ékítmények, kanyargós, egymásba fonódó ornamentika jellemezte. A képes és rajzos ábrázolások meglehetősen merevek, a kivitel legtöbbször vonalas, a színek közül a citromsárga, tengerzöld, téglavörös és fekete szerepel. Vándorló ír szerzetesek terjesztették el, és tartós hatást gyakoroltak vele egész Európa miniatúra-festészetére.

Ottó-kori művészet
(X. század vége, XI. század eleje)

Történelmi háttér

A X. század végén, a XI. század elején Németországban Szászország válik az újjászerveződő császárság központjává. A kalandozó magyarok támadásait végérvényesen visszaverték, és a szláv őslakosságot leigázták. I. (Nagy) Ottó (936-973) uralkodása idején jelentőssé vált az építőművészet, amelynek mintaképe Nagy Károly reprezentatív építkezése.

Építészet

Fő feladata: a templomépítészet. Elrendezése: háromhajós bazilika kereszthajóval, három apszisos szentéllyel, nyugaton kéthengeres lépcsőtorony közötti karzattal. A karoling kori Westwerk továbbéléseként és továbbfejlődéseként különös hangsúlyt kap a keleten és nyugaton elhelyezett kereszthajó és a főhajó találkozását kiemelő két négyezeti tér. A centrális négyezeti tér és a hosszanti elrendezésű templom kapcsolata szervessé válik. A szentély és alatta a kripta belső, illetve külső körüljáróval, a kettős szentélyű bazilikák hagyományait egyesíti a Westwerk alsó boltozott csarnokával, amit kriptájának használtak. Gyakori a pillérrel váltakozó páros oszlopos belső tagolás, a falsík uralkodó szerepe azonban megmarad. Az oszlopfejezetek jellegzetes formája a félgömbből kimetszett síkokkal formált kockafejezet.

Szobrászat

A bizánci előképek szerepe jelentős az elefántcsont-plasztikában. Kedvelt a relief, amelynek feltűnő eleme a kemény arcvonású, durva lestalkatú Krisztus-ábrázolás. Az Ó- és Új- szövetség jelenetei párhuzamosan jelennek meg.

Festészet

Az Ottó-kori művészet alapgondolata a megváltás. A jelenetek történeti sorrendben sorakoznak egymás mellett és alatt (epikus stílus). A monumentális festészet emlékeinek nagy része elpusztult. Nemcsak díszítették a falakat, de tagolták is. Gyakoriak voltak az összefüggő festményciklusok, pl. Krisztus életének jelenetei. A térbeliség illúziója nem játszott szerepet az alakok megformálásában.
Az uralkodói és egyházi reprezentáció célját szolgálták az illusztrált kódexek. A színezés erőteljes, a kompozíció kötött, a formák zártak. Minden elemnek szimbolikus jelentése van. Az alakok merevek, komorak, mögöttük elvont térstruktúra jelenik meg, amely díszletként hat. A miniatúrákon gazdag elbeszélő stílus bontakozik ki.

Fémművesség

A fémművességnek nagy szerep jutott a templomok díszítésében: bronzkapuk, gyertyatartók, feszületek, oltárok. Nem ritka, hogy arannyal, ezüsttel borítják az oltárok előlapjait. Az Ottó-kor a rekeszzománc egyik fénykora.

Román művészet
(kb. XI-XIII. század közepe)

Történelmi háttér

A kor művészete a XIX. század elején kapta kissé pejoratív, lekicsinylő értelmű elnevezését: „rómaias", „Rómát utánzó". A feudális rend és az egyház kapcsolata hamar megszilárdult. A kultúra eszméit a művészet nyelvén is egységesen hirdették. Ehhez a legkedvezőbb feltételek Franciaországban, Németországban és Itáliában alakultak ki. Itt fejlődött ki a román stílus, és innen terjedtek el a fiatalabb európai feudális államokba, Angliába, Csehországba, Lengyelországba és Magyarországra. Döntő szerepe jutott az egyháznak a feudális rend kialakításának támogatásában, bár nem volt mindig felhőtlen a két hatalom kapcsolata, pl. invesztitúraharc (= a római pápák es a német-római császárok hatalmi harca a XI—XIII. században, amely arra irányult, hogy melyiküket illeti meg az új püspök kinevezésének és beiktatásának a joga). A remeteségből kiformálódott szerzetesi intézmény is a feudális társadalom támasza lett. Nyugat-Európa első szerzetesrendje a bencés rend volt. 528, Monte-Cassino.
1095-ben hirdette meg a pápa az első keresztesháborút. A Bizáncon keresztülvonuló keresztesek megismerték az arab kultúrát, amely később jelentős hatást gyakorolt az európai fejlődésre. A X. században létrejött Német-római Császárság és a pápaság harcaiból a XIII. század közepén az itáliai városokra támaszkodó pápaság került ki győztesen, és egy ideig befolyása alatt tartotta Nyugat-Európa politikai életét. Magyarország történetének alakulásában döntő fejezet az államalapítás
(I. István), a kereszténység felvétele és a feudális rend megszilárdítása. Pogánylázadások, trónviszályok és külső támadások közepette erősödött meg az új osztályrend a XII. század végére. László és Kálmán a belső állapotok megszilárdítására kihasználták a pápa és a császár viszályából származó előnyöket. A XII. századi bizánci törekvéseket III. Béla számolta fel. A halála után kibontakozó feudális anarchia idején érte a pusztító tatárjárás (1241-1242) hazánkat.

Vallás, filozófia

Skolasztika
A skolasztikus (schola = iskola) fogalma azokat jelöli, akik - Nagy Károly korától a reneszánszig - iskolaszerűen foglalkoztak tudományokkal, valamint azokat a tanárokat, akik egyházi és udvari iskolákban (schola palatina), később egyetemeken (universitas) tanítottak. Az oktatás tárgya a „hét szabad művészet" volt. A trivium a nyelvtant, dialektikát és logikát ölelte fel, a quadrivium a számtant, geometriát, zenét és csillagászatot. A skolasztika módszert is jelent, amellyel a kérdéseket az ellenük és mellettük szóló érvekkel vizsgálják és így jutnak el a megoldásig.
Korai szakaszában (kb. IX-XI. század) az általános fogalmak (univerzáliák) vitája jellemzi. Johannes Scotus Eriugena (kb. 810-877), Canterbury-i Anselm (kenterböri; 1033-1109), Pierre Abélard (pier abelár; 1079-1142).
Fénykorában (kb. XII—XIII. század) a gondolkodók arab közvetítéssel találkoztak a görög filozófusok müveivel és ezeket vizsgálták. Avicenna (980-1037), Averroés (áverroesz; kb. 1126-1198). A legmesszebbmenőkig Aquinói Tamás (1225-1274) kapcsolta össze az arisztotelészi tanokat a keresztény filozófia elemeivel.

Roger Bacon (rodzser békn; kb. 1215-1292)
az egyház és a társadalom reformjával akarta javítani az emberek életkörülményeit és megerősíteni a kereszténységet. Ehhez szerinte megalapozott, biztos tapasztalatokon nyugvó tudásra van szükség. A kerülendő tévedések négy fő forrása: „A hamis tekintélybe vetett vak hit; a szokás, ami a hamisat
konzerválja; a tapasztalatlan tömeg előítéletei; a látszattudás, ami mögött tudatlanság bújik meg." Ezektől kell megszabadulni - vallja.

Építészet

Egyházi célra: templomok: püspöki székesegyházak (katedrálisok, dómok), plébániatemplomok, kolostortemplomok, kolostorok, keresztelő kápolnák, temetőkápolnák, csontházak (karnerek).
Világi építészet: a lakóházakon kívül a várak, a különféle városi középületek és gazdasági épületek: városháza, iparoscéhek és kereskedőtestületek székházai, raktárak, valamint az őr- és tűztornyok. A falak védelmét a templom körüli temető megerősített biztosítja. A fejlődés folyamán a védőfal erősödik, és kialakulnak a jellegzetes erődtemplomok.
A templom részei: előcsarnok, hajók, szentély, kórus; alatta altemplom (a szentek ereklyéinek, vagy kripta temetkezésre); sekrestye; baldachinnal (változatos alakú díszes tetőágy, trón vagy oltár felett) fedett népoltár, karzat; gádorfal; tornyok kúpos sisakkal. A szentélyt vagy kórust a hajóktól a lettner (vas vagy falazott kőrács, szentélyrekesztő fal) választja el. A nyugati bejáratnál Westwerk (lépcsős, tornyokkal összefogott karzatos építmény).
Szerkezetek: a nehéz kőboltozat súlya miatt vaskos falak; az épület külső hatása súlyos, komor; félköríves boltívek, dongaboltozatok, boltsüvegek, hevederívek, bordák, zárókövek; bordás keresztboltozatok, oszlopok, pillérek.
Oszlopok:  (oszlop = kör alaprajzú építészeti támasz) erősen eltér az antik oszlopoktól, de megőrzi hármas tagolódását; gyakoriak a több oszlopból álló oszlopkötegek,
 -törzs: vájatolt, csavart, csomózott, gyürüs, zömök, felfelé vékonyodik
 -lábazat: saroklevéldíszekkel ékesített
 -fejezet: kocka, trapéz, bimbós, kosár vagy figurális megoldású
Pillérek: (pillér =négy- vagy sokszögű keresztmetszetű építészeti támasz) keresztmetszete általában összetett, részletképzése hasonló az oszlopokhoz.
Nyílások: félköríves záródásúak; ikerablakok, rózsaablakok (sugárirányú, küllős oszlopokkal osztott), bélletes kapuk (bélletív: a kapuk felső, íves lezáródásának alkotóeleme, gyakran geometrikus, növényi vagy szobordíszítéssel).
Homlokzat: függőleges falsávok, lizénák (lizéna = a falsíkból csak igen kevéssé előreugró, többnyire fejezet vagy lábazat nélküli falpillér), pilaszterek (lábazattal és fejezettel képzett, enyhe kiülésű falpillér), lábazati, osztó- és zárópárkányok, ívsorok, vakárkádok, törpegalériák.
Lőrésekkel ellátott várak (világi célra): lakótornyok, palota, földsánc

Szobrászat

A szobrok az épületek tartozékai az épület hangsúlyos részein: kapubélletek oszlopai között, a kapunyílások feletti ívmezőben, oszlopfőkön, szószékeken, szentélykorlátokon.
Jellemzőik:
egyszerűsített, elnagyolt formák, zömök, nagy test, naiv megfogalmazás
gyakran ritmikus sorokban megnyújtott alakok, mindig felöltözve
merev, aszkétikus típusok
érzelmeket nem fejeznek ki
a ruharedők nem követik a test vonalait
ó- és újszövetségi jeleneteket ábrázolnak sematikus megfogalmazással
szimbolikus értelműek

Festészet

Szoros kapcsolatban áll az építészettel. Témája, ábrázolásmódja szimbolikus. Az alkotások túlnyomórészt vallásos tárgyúak: falfestmények, kódexillusztrációk, miniatúrák.
 -a valóságos tér, a távlat, a háttér, a fény-árnyék hiányzik
 -Biblia pauperum: a templomi festészet az olvasni nem tudó szegények Bibliájának a szerepét tölti be
 -kódexillusztrációk, miniatúrák, iniciálék, síkszerű, dekoratív festésmód

Ötvös és textilművészet

A templomi felszerelések alapformáit az építészet elemeiből vették. Rekeszzománc, királyi koronák, díszes vasalások, szentélyrácsok, réz víztartó edények. Koronázási palástok, kárpitok, egyházi textíliák, előkelők ruhái. Kunigunda-palást (XI. század eleje).

Irodalom

A hivatalosan támogatott irodalom a valláshoz, az egyházhoz kötődött. A mai katolikus liturgiában is használt himnuszok, imádságok születnek. Szerzőjük többnyire ismeretlen! Az egyházi irodalom mellett kialakul a világi irodalom, a lovagságot, lovagi eszményt dicsőítő költészet és próza, valamint az antik irodalomból átvett és átformált, a valóság talajából fakadó történetek, novellák. A lovagi kultúra - arab, mór, spanyol hatásoktol is ösztönözve - Dél-Franciaországban, provanszál nyelvi közegben jön létre. Ennek hatására a lovagénekek (verses epika) más népeknél is kialakulnak. A kor lovagi irodalmának jelentős emléke a francia Roland-ének és a német Nibelung-ének. Hazánk e korból fennmaradt kevés irodalmi emléke közül kiemelkedik a Halotti Beszéd és Könyörgés, az első ismert összefüggő magyar nyelvű szöveg, továbbá az Ómagyar Mária-siralom és a Margit-legenda.

Zene

A zeneirodalom leglátványosabb fejlődését a többszólamúság (polifónia) kialakulása jelentette a XI—XII. században. Ekkor még nem jelentett ez többet, mint az egyes szólamok párhuzamos haladását egymás mellett. Arezzói Guido bencés szerzetes (995 k.—1050) a vonalrendszer következetes alkalmazásával megújította a hangjegy írást, és új alapokra fektette az énekpedagógiát.
A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise. Ennek rendje már a kereszténység első századaiban kialakult és lényegében azóta sem változott. Szövege állandó és változó részekből (az egyes ünnepekhez kapcsolódó időszerű imádságok) áll, amelyeknek felépítése a XI. századra kristályosodott ki. Az egyházzene legjelentősebb öttételes műfaja a mise, amelyben az állandó részek imaszövegeit zenésítették meg a zeneszerzők. A tételek elnevezésüket kezdő soraikról kapták. Az ige liturgiája alatt az első tétel a Kyrie (könyörgés), általában nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú bevezető zene. A második tétel a Szentháromságot dicsőítő Gloria. A tételek közül ez a legmozgalmasabb, legelevenebb. A harmadik tétel a Credo, a legfontosabb hitigazságok vallomásszerü összefoglalása. Ennek a szövegnek a súlyos tömbökkel bemutatott, fenséges, ünnepélyes zene felel meg a legjobban. Az eucharisztia liturgiája alatti negyedik tétel a Sancius és a Benedictus. A Sanctus legősibb vallásos elemeket őrző hozsannázó üdvözlés, dicséret. Általában mozgalmas, lendületes tempójú. A dinamikus Sanctus után a nyugodt, többnyire szólókra épülő Benedictus következik. „Áldott aki az Úr nevében jön." A mise ötödik, zárótétele az Agnus Dei („Isten báránya"). Az előbbi tételeknél is nagyobb erejű könyörgő imádság, amely egyetemes békeóhajtással zárul. A zeneszerző vérmérsékletét tekintve ez a befejező könyörgés vagy csendes, vagy eget ostromló fohász.

Tánc

A táncművészet meggyőző jellegét felismerve, az egyház kezdeményezésére indult meg a Biblia történeteinek templomon kívüli előadása. S ezzel kezdetét vette a középkor egyik jellegzetes megnyilatkozásának: a misztériumjátéknak a kialakulása. E szöveges, énekes, zenés, táncos műfaj szerkezetileg kettős karakterű volt: a vallásos cselekményt időről időre megszakították a népi figurák, bolondok, ördögök stb. vidám játékai. A komoly szentek és az esendő, balga, komikusan szánalmas emberek a misztériumjáték állandó szereplőivé váltak. így a misztériumjátékot az áhítat és a vaskos népi humor keveredése jellemezte. A fejedelmi ünnepségek kedvelt színfoltja lett a kezdetben szintén vallásos tartalmú, de gyorsan elvilágiasodott intermedium (közjáték), amely Spanyolországból kiindulva egész Nyugat-Európában elterjedt. Ezekben a játékokban azonban már a hivatásos táncosok-színészek-előadóművészek: a jokulátorok alakították a főbb szerepeket.

Forrás:
Szabó Attila 1997. Művészettörténet vázlatokban. Veritas. Győr.

divatszótár 09
divatikonok 10
olvasóterem 11
könyvtár 12
videótár 13
kvízoldal 14

linkek 15
vendégkönyv 16
kapcsolat 17
site info 18
hírlevél 19
kezdőlap 20